Mindig szabad ember akartam lenni. A Wikipédia szerint "A szabadság a kívánt tett megvalósításának lehetősége". Nos, jó úton haladok!

Tégy úgy, mintha szabad lennél – amíg azzá nem válsz!

Szabadság!

Ezt a számomra rendkívüli erővel bíró gondolatot olvastam valahol. Ez megerősítette bennem azt a már régóta jelen lévő gondolatsort, hogy az egyetlen dolog, ami felett teljes hatalmam van, az a saját gondolkodásom, a saját gondolataim.

Ebből következik az, hogy ha ez így van, akkor tényleg én irányítom az életemet.

Ekkor megnyugodtam.

Képes vagyok a gondolkodásom, a gondolataim irányítására. Képes vagyok pozitív irányba terelni az esetlegesen (egyre ritkábban) felmerülő negatív érzéseket.

Képes vagyok Pozitív irányba megváltoztatni az életemet!

Ez a felismerés viszonylag régen megtörtént, és azóta valóban azon munkálkodom, hogy a Pozitív Változás mindennapi életünk része legyen.

Márkus István: túl a komfortzónán

Csak az a fránya változtatás ne lenne…

Valaminek a kezdete mindig változásokkal jár együtt. Tudom, miről beszélek, hiszen nekem sem volt kellemes a változás. Ez legtöbbször kényelmetlen és nehéz.

Néha még az a gondolat is megfordult a fejemben, hogy nem kellene ezt csinálni, meg miért kell ezzel az egésszel szenvedni.

Most már tudom a miérteket.

Sőt, most már azt is tudom, hogy hogyan fogok eljutni a célig. Mert még nem vagyok ott. De a Pozitív Változás ma már mindennapi szereplője az életünknek és ma már le nem mondanék róla.

Mivel foglalkozom?

A fő tevékenységem, hogy bizonyos típusú embereket segítek abban, hogy el tudják indítani a pozitív változást a saját életükben, majd támogatom őket, hogy kitartóak legyenek és megszabaduljanak a problémáiktól és a félelmeiktől.

Ezzel egyidejűleg pedig közösen dogozunk azért, hogy teljesíthessék a vágyaikat és elérjék azokat a céljaikat, amiket eddig még nem sikerült.

Ez egy hosszú és általában nem könnyű feladat senki számára. Viszont aki kitartott, attól eddig kivétel nélkül azt hallottam vissza, hogy megérte.

Vajon az Ön számára érdekes ez a téma?

Ha az oldalamat böngészi, jó eséllyel igen. Azt gondolom, az emberek 95%-a talál olyan területet, ahol el tud képzelni egy jobbat annál, mint ami most van. Ami természetesen nem azt jelenti, hogy tesz is valamit a javulás érdekében.

Ön keresi a kiutat a jelenlegi helyzetéből? Úgy értem, aktívan keres egy megoldást, amit el tud fogadni, amiben hinni tud és amiben a céljai megvalósításának az útját látja?

Vagy talán AKAR egy megoldást. AKAR egy kivezető utat. AKAR egy Pozitív Változást az életében. El AKARJA érni azokat a célokat, amiket megfogalmazott magának.

Mindezt most még nem tudom.

Egy dologban viszont teljes mértékben, 100%-ban biztos vagyok.

Biztos vagyok benne, hogy az Ön agyában, mélyen eldugva, elrejtve  felmerült egy kósza kis gondolat, hogy valami nem stimmel az életével (anyagilag, egészségileg, szabadidő területén, munkájával kapcsolatban, önmegvalósítás területén).

Talán nem szeretne változtatni, de tudja, hogy kell. Talán tele van anyagi problémákkal és nem látja a kiutat. Talán vannak vágyai és céljai, de nem tartja valószínűnek, hogy valaha el is fogja érni őket.

Nos, egy esetben ez biztosan így lesz.

Ha nem indul el, soha nem fog megoldást találni!

Itt és most javasolhatnék valamit, de tudatosan nem teszem. Ha tetszik, amit olvasott, akkor úgyis meg fogja találni a módját, hogy további információhoz jusson, ha nem akkor sajnos, így jártunk…

Az oldal küldése e-mailen Az oldal küldése e-mailen

Újdonságok, gondolatok

Mennyire uralja az életünket a megfelelési kényszer?

 Mi köze van ennek a sikeres élethez? Ismerősek az alábbi kifejezések? nem tehetek mást, mert mit szólnak... Tovább>

Kategória: Blog. -

Rabok legyünk, vagy szabadok?

“Rabok legyünk, vagy szabadok?” Szerintem most is ugyanolyan aktuális a fenti kérdés, mint 1848-ban volt. Hogy miért... Tovább>

Kategória: Blog. -

Állást keresek, munkát keresek – kivéve MLM

Nemrégiben egy hirdetési portálra tévedtem és rengeteg ilyen vagy hasonló hirdetést láttam. Nagyon sok ma... Tovább>

Kategória: Blog. -

Szokatlan kérdések

Mit jelent ez? Azért furcsák ezek a felvetések, mert ilyen kérdések ha elő is fordulnak a... Tovább>

-

Kapcsolat

Ha nem indul el, soha nem fog megoldást találni! Ha idáig eljutott az olvasással, kérem, hozzon... Tovább>

-

A múlt, a jelen, a jövő

Melyik a legfontosabb az életünk szempontjából? Talán a múlt? A múlt: A múlttal kapcsolatban a legfontosabb tudnivaló, hogy... Tovább>

Kategória: Blog. -