2018. március 1., hajnali 5.36 perc
Azt szokás mondani, hogy kipattant a szemem, de az igazság az, hogy nem a szemem pattant ki. Viszont egy pillanat alatt tökéletesen éber lettem.
Abban a pillanatban rájöttem, hogy mi a feladatom, a küldetésem a Földön.
Eszembe jutott az az idézet, amit tegnap többször, különböző könyvekben is olvastam.
„A két legfontosabb nap az életedben az, amikor megszületsz, és az, amikor megtudod, miért.” Mark Twain
Ma van a második legfontosabb napom az életemben. Megszülettem újra.
Nem sokkal múltam 50 éves. Néhány éve foglalkozom ezzel a gondolattal, mert valóban szeretném tudni, hogy mit keresek a Földön. Rengeteget gondolkodtam ezen.
Lehet, hogy valakinek könnyű erre a kérdésre válaszolni, nekem eddig rettenetesen nehéz volt. Nem tudtam megtalálni azt a célt, azt a feladatot, amit életcélomnak nevezhettem volna. Ami mindenekfelett, bármi mástól függetlenül a napi cselekedeteimet vezérli.
Tegnap került a kezembe Szalay Ádám könyve: „Itt a Te időd”. Már azelőtt is számtalan könyvet olvastam persze, hiszen én tényleg szeretek olvasni. Az önfejlesztő irodalom színe-javát elolvastam már. A könyvek közül a legtöbb szokta javasolni, hogy először légy tisztában a saját miérteddel.
És itt el is szoktam akadni, mert ez idáig nem sikerült megtalálni a miért-et.
Szalay Ádám könyve viszont egy kicsit más volt ezen a területen. Amikor a miért megtalálásáról ír, mintha magamra ismertem volna. Ez is érdekel, ezt is szeretem csinálni, az is érdekel, azt is szeretem csinálni. Viszont levont ebből egy fő következtetést.
Minden cselekedet, minden esemény abba az irányba mutat, hogy hogyan lesz ebből egy történet, amit meg tud osztani mással.
Itt jött el az én felismerésem.
Villámgyorsan végigfutottak az agyamon a gondolatok. Ezzel a résszel nagyon tudtam azonosulni. Én is gyakran foglalkozom azzal, hogy csinálok valamit, amit megmutatok másoknak.
Ezzel még nem lett volna meg az áttörés, hiszen ezt eddig is tudtam.
Egy ideje foglalkoztat az a gondolat is, hogy hogyan tudok hatást gyakorolni más emberekre. Azzal, amit csinálok, azzal, amit megmutatok, azzal, aki vagyok vagy akivé válok, hatást akarok elérni. Változást akarok elérni. Változtatást akarok elérni.
Nem csak előadni, megmutatni akarok valamit. Azt akarom, hogy akinek megmutatok valamit, megváltozzon az élete a hatásomra. Példát akarok mutatni!
Pozitív változásról beszélek természetesen. Ez az információ is megvolt már régóta bennem.
Ugyanakkor van Newton III. törvénye, a hatás-ellenhatás törvénye, ami a fizikai világra vonatkozik.
Én viszont úgy akarok hatást (pozitív változást) elérni, hogy ne legyen ellenhatás.
Ez a kép állt össze ma reggel egy komplett felismeréssé.
Pontosan ez a gondolat ébresztett fel ma hajnalban:
„Newton hatás-ellenhatás törvényének élő cáfolata vagyok. A hatás vagyok, ami nem ellenhatást vált ki, hanem elgondolkodást, egyetértést, azonosulást és nagy erejű cselekvési vágyat.”
Így értelmet nyer minden, amivel az utóbbi időben foglalkoztam.
Nem az a fontos, hogy előadjak, hogy beszéljek emberekkel, hogy mutassak nekik dolgokat. Ez csak a folyamat része. Ami igazán fontos az, hogy mindez hogy hat az ő életére.
Milyen hatást tudok elérni azzal amit csinálok? Milyen hatást tudok elérni úgy, hogy én csak a lelki indító lökést adom meg a változásokhoz? Mi az, ami a legjobban motiválja az embereket a tettekre?
Milyen pozitív változást tudok hozni az emberek életébe? Mi kell ahhoz, hogy ne csak egyetértően bólogassanak és helyeseljenek, hanem utána cselekedjenek is?
Talán ez lehet a „te is képes vagy rá, ha én is képes voltam rá” mentalitás, amit teljes erőből propagálok.
Talán ez lehet a példamutatás ereje, a példaképpé válás folyamata.
Hogy megcsináljam, megvalósítsam a dolgokat, amiket gyerekkorom óta meg akarok tenni. Hogy végre azzá az emberré váljak, akivé mindig is akartam és megmutassam, hogy erre bárki képes lehet.
Ez az, amiért élek, ez az, amiért érdemes élni, ez az, ami minden reggel kiugraszt az ágyból.
Nemrég múltam 50 éves, de az a gondolat úgy megrázott, mint eddig még soha.
„Soha nem késő, hogy azzá válj, aki lehettél volna.” George Eliot
Ez az idézet az egyik kedvencem volt az elmúlt években. Most újra aktuálissá vált!
